Az Aszaszin közösség, második rész

A fénykor

Rasíd ad-Dín Szinán Az aszaszin közösség egyik legismertebb vezetője volt, akit szintén a ,,hegyi öreg" -nek neveztek. Az ő nevéhez fűződik az Aszaszin közösség fénykora. Ő volt a közösség talán egyetlen olyan vezetője, aki nem, mint vallási, vagy szabadságharcos és nem is anarchista, sokkal inkább, mint politikus lépett fel. Körmönfont és okos ember volt, aki orgyilkosait fel tudta használni politikai befolyásának növelésére. Emellett jó diplomáciai készségekkel is rendelkezett. A 12. század végén békés viszonyban volt a Jeruzsálemi királysággal. Szaladin szultán viszont háborút hirdetett az aszaszinok ellen, akik kétszer is megkísérelték megölni, mindkétszer sikertelenül. Ezzel Szaladin lett az egyetlen ember, aki két aszaszin támadását is túlélte. Nem sokkal ez után Szaladin és Szinán békét kötöttek. A templomos lovagrend, viszont folyamatosan - legtöbbször sikertelenül - támadta az aszaszinokat, Szinán még hadisarcot is fizetett nekik. Jeruzsálem elfoglalása után a királysággal megromlott az aszaszinok viszonya, olyannyira, hogy 1192-ben Szinán meggyilkoltatta Konrád Jeruzsálemi királyt. ekkor volt az aszaszin közösség, a nizarita állam fénykora.

Az Aszaszinok bukása

Szinán 1193-ban halt meg, ugyanabban az évben, mint Szaladin. Ezután a közösség egyre inkább, államként viselkedett. Vezetőjük az imámok politikai, vallási és spirituális vezére voltak, tehát hatalmuk despotikusnak mondható. A 13. század közepétől viszont fokozatosan visszaszorultak. Sorra vesztették el váraikat, miközben erőiket Alamut felé összpontosították. Kursa imám volt az utolsó, aki Alamut urának mondhatta magát. 1253-ban ugyanis a mongolok megtámadták a meggyengült aszaszinokat, akik hamar elvesztették váraik jó részét, köztük Alamutot. Minden hatalmuk elveszett, az imámot hamarosan kivégezték. Később csak néhány hónap erejéig sikerült vissza foglalniuk. az 1270-es években fokozatosan szétszóródtak és más közösségekhez, valamint seregekhez csatlakoztak. Az utolsó aszaszin erőd, a mameluk-hűbéres Al-Khaf volt. A 14. századra az aszaszinok teljesen eltűntek.

Az Aszaszinok és Marco Polo

Marco Polo a híres utazó egyszer látogatást tett Alamutban, lakóit hasasinoknak nevezte és úgy jellemezte az őket, mint egy öreg vezető által irányított fiatalok közösségét. Az öreget körül vette egy nagy kert, amelynek határában díszes paloták emelkedtek. A várat fegyveres nők őrizték. A vár környékéről gyűjtötték össze a fiatalokat, hogy őket orgyilkosságra képezzék ki. Úgy edzették őket, hogy amikor már a fáradságtól, szinte félholtan összeestek egy gyengélkedőbe vitték őket, ahol zenével, nőkkel és finom ételekkel kényeztették a leendő ügynököket. Három négy nap után pedig megint kidobták őket. Marco Polo szerint a hegyi öreg így nevelte őket a hűségre.

Az Aszaszinok és II. András

Amikor 1217-ben II. András magyar király keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, 300 magyar lovas katona vállalkozott arra, hogy legyőzi az aszaszinokat. A katonák ezt meg is kísérelték, de sikertelenül. Az aszaszinok legyilkolták őket és csak ketten tértek vissza.

Egy másik magyar vonatkozása is van az aszaszinoknak, miszerint a 10-13. században Magyarországon élő Böszörmények iszmáilita nizárita muszlimok voltak, akik zsoldosként tevékenykedtek a magyar király megbízásából, egészen Könyves Kálmán uralkodásáig, amikor is az inkvizíció felszámolta a közösségüket. Ez utóbbi viszont kevésbé hihető állítás, hiszen a megjelölt korban még a frissen megalakult nizáriták trónharcot vívtak a fátimida kalifátusban. Emellett Könyves Kálmán idején még nem létezett az inkvizíció.

Író, főszerkesztő: Horváth Máté

Illusztrátor: Szabó Benedek

Lektor: Papp Angelika

források:

Tolnai Világtörténelme I-X. (szerk. Mangold Lajos, Horváth Cyril), Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap és Könyvkiadó Vállalat, Budapest, é. n., (1910 k.) 

Farhad Daftary: Aszaszin legendák - az iszmá'iliták mítoszai