A Brumaire-i puccs, harmadik rész

A hosszas előkészületek

Másnap, Brumaire 19-én (november 10.) reggel Napóleon elindul Saint-Could-ba. Az eső ugyan elállt, azonban az idő továbbra is nyirkos és hideg. A Saint-Cloud felé vezető utat szinte ellepi a katonák, az újságírók és a bámészkodók hada. Gyalogosok, vértesek és még tüzérek is vonulnak a kastély felé, hogy állást foglaljanak körülötte. Amint odaér, Napóleon érdeklődik a helyzetről: milyen a hangulata az ellentábornak és milyen a támogatóinak. A két üléstermet, amelyben az Ötszázak és az Öregek Tanácsa rendezkedik be, még nem készítették elő teljesen. A képviselők nagy része nem is tud az összeesküvésről, a beavatottak pedig csak azt a homályos utalást teszik, hogy ,,meg fogjuk menteni a köztársaságot". Mivel az üléstermek még nincsenek készen, a két tanács jobb híján az udvaron beszélget. Ez nem túl előnyös, hiszen látják a palotát körülvevő hadi készültséget és sejteni vélik, hogy mi készül. Az Öregek úgy viselkednek, mintha beletörődtek volna az elkerülhetetlenbe. Ellenben az Ötszázak Tanácstagjai sokkal harciasabb kedélyről adnak tanúbizonyságot. Már arról beszélgetnek, hogy Napóleon Cromwell, vagy Caesar akar lenni. Az Öregek is ingadoznak és még mielőtt egyáltalán összeültek volna, már Napóleon ellenségei a hangadók.

Délután három óra is elmúlt már, mire mindkét tanács elfoglalta a helyét, Saint-Could kastélyának egy-egy termében. Az Ötszázak Tanácsa épphogy csak összeült, már hangos vitákba kezdenek és sokuk becsmérli Napóleont. Az elnök, Lucien hasztalanul próbálja lecsillapítani őket. Hogy időt nyerjen elfogadja az indítvány, miszerint az egész tanács, kezdve az elnökkel, tegyen esküt az alkotmányra. Ezzel a kaotikus lármázás alábbhagy.

A tábornok beszédei

Napóleon, amint értesül a történtekről és a tanácskozások eredménytelenségéről látja, hogy emberei nem képesek érvényesíteni az akaratukat. Hamar le akarja zárni az ügyet, ezért úgy dönt, hogy ő maga fog beszédet mondani mindkét tanács előtt. Először az Öregek Tanácsához megy be. Feláll a pódiumra és elkezd beszélni a köztársaság védelméről és az árulásról. Igyekszik beszennyezni a korábbi direktorokat, Barrassal az élen, azonban a hangos zsivaj mindig félbeszakítja. Van, aki bizonyítékot kér a vádakra, van, aki tudatná a néppel, a direktorok bűnösségét, és van, aki egyenesen a Guillotine alá küldené mindegyiket. Érvelés nélküli, szeszélyes érzelmes viták zajlanak. Az ordibálások és az öregek elégedetlensége összezavarja Napóleont. A káosz uralta teremben képtelen megnyerni magának a tanácsot és emiatt teljesen elveszti a kontrollt. Összefüggéstelenül kezd el beszélni, mellőzve minden következetességet. Beszél továbbra is az árulásról, vulkánról, Cromwell-ről és felbujtókról. Ezt a zavart, összeszedetlen hebegést talán a végtelenségig folytatta volna, ha néhány barátja nem állítja le és nem vezetik ki a teremből. Látszott rajta, hogy nem teljesen ura a tudatának.

Ezután a fiaskó ellenére Napóleon úgy dönt, hogy bemegy az Ötszázak Tanácstermébe is. Ez kétségkívül a legrosszabb döntés volt, amit hozott, hiszen az Ötszázak Tanácsában sokkal ,,Napóleonellenesebb" hangulat uralkodott és egyenesen a tábornok törvényen kívül helyezését követelték. A döntésének helytelen mivoltát akkor, Napóleonon kívül, mindenki látta. A tanácsteremben uralkodó fokozott hangulatot még inkább felkorbácsolta Napóleon belépése. Már pusztán a jelenlétével is óriási kavarodást keltett, a tanácstagok diktátornak kiáltották ki a hangzavarban senki szavát sem lehetett érteni. A felbőszült képviselők beszorítják Napóleont, csak a mellette álló pár gránátosa akadályozza meg, hogy ne lincseljék meg ott helyben. Amint sikerül kirángatniuk az egyik képviselő kezéből, a gránátosok kiviszik a támolygó, lábán alig álló tábornokot.

A katonai puccs

Ezután Napóleon, Sieyes és Roger Ducos az egyik szalonban várakoznak. Napóleon igyekszik visszanyerni az önuralmát. Kis idő múlva Lucien belép és közli, hogy az Ötszázak Tanácsa törvényen kívül helyezte Napóleont. A tábornok ekkor kardot ránt és az ablakot feltépve fegyverbe szólítja a katonákat. Kimegy az udvarra és nyeregbe ugrik. Csapatai előtt próbál ismét beszédet mondani, de látszik, hogy még nem teljesen ura a gondolatainak. nem képes megnyerni a katonáit. Ekkor azonban - szintén lovon - mellé üget Lucien, aki bátyjánál sokkal határozottabban elmondja beszédedét. Azt a beszédet, amellyel megmentette Napóleont és az egész puccsot. Kijelenti, hogy személyesen döfne tőrt bátyja szívébe, ha a köztársaság bármi módon veszélyeztetve lenne általa. Öccse segítségének köszönhetően Napóleon is belemelegszik a beszédbe és átvéve a szót fellelkesíti katonáit. Lucien és Napóleon együtt eloszlatják a katonák minden kételyét és egy szakasz gránátos rohamlépésben indul az Ötszázak Tanácsa felé. A terembe beérve felszólítják a képviselőket a távozásra, majd erőszakkal kivezetik az Ötszázak Tanácsának tagjait. Néhányan a nagy falfordulásban az ablakon ugrálnak ki és menekülnek a katonák elől.

Mivel az Ötszázak Tanácsa feloszlott, most már az Öregek testesítik meg az egész nemzetgyűlési képviseletet. Ők már együttműködnek Napóleonnal és a következő határozatot hozzák: ,,Tekintettel az Ötszázak Tanácsának visszavonulására az Öregek Tanácsa így rendelkezik: minthogy a direktórium négy tagja benyújtotta lemondását, az ötödik pedig védőőrizetben van, háromtagú ideiglenes Végrehajtó Bizottság alakítandó. Amely bizottságnak tagjai Bonaparte, Sieyés és Roger Ducos polgártársak."

Ezzel elkezdődött a konzulátus.

Író, főszerkesztő: Horváth Máté Zoltán

Illusztrátor: Szabó Benedek

Lektor: Papp Angelika

Forrás: André Castellot: Napóleon